Újabb fekete nap a világ tőzsdéin

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!

2008. október 10., péntek

Az amerikai pénzügyi válság mostanra a többi kontinensre, így Európára is átterjedt. Bár több állam intézkedéseket hozott a válság megállítására, illetve néhány jegybank fél százalékkal csökkentette a kamatlábat, ezek eddig nem hozták meg a remélt hatást. A világ tőzsdéin ma valóságos pánik söpört végig, a zuhanás miatt több helyen ideiglenesen felfüggesztették a kereskedést. A kelet-európai valuták, köztük a forint euróhoz viszonyított árfolyama jelentősen csökkent.

Az amerikai tőzsdéken egész héten csökkentek a részvényárfolyamok. Csütörtök estére a new yorki tőzsde az utóbbi öt év egy napon belüli legnagyobb zuhanását szenvedte el, a Dow Jones index mintegy 9 %-os mínusszal zárt. A new yorki zuhanás a péntek reggeli nyitáskor azonnal magával rántotta az ázsiai – szingapuri, hong-kongi, sanghaji – tőzsdék árfolyamait. Tokióban az irányadó index ma zárásra 10 %-ot, ezzel együtt a hét folyamán összesen 25 %-ot esett, ami példátlan a szigetországi tőzsde történetében.

A tőzsdepánik továbbgyűrűzött a néhány órával később nyitó európai börzékre is. Ma a londoni, a frankfurti és több más nyugat-európai tőzsde nyitáskor 10 % körüli eséssel kezdte a napot, dél körül az indexek 7-8 %-os mínuszban voltak. Öt éves mélypontra, 4000 pont alá esett a londoni tőzsde irányadó indexe, a FTSE. New Yorkban a tőzsde mai nyitásakor az részvényárfolyamok emelkedni kezdtek, ez valamelyest visszafordította az akkor még nyitva tartó európai tőzsdék árfolyammozgását.

A Budapesti Értéktőzsdén a kereskedés ma rendkívül szeszélyesen alakult, különösen az OTP árfolyama hullámzott – ebben közrejátszott a részvény csütörtöki, egyelőre tisztázatlan okból történt nagy zuhanása is –, az ún. blue chipek: a MOL, az OTP és a Magyar Telekom kereskedését a 10 %-ot meghaladó esés miatt ideiglenesen fel kellett függeszteni. A nap végére erősödés kezdődött, így végül záráskor a BUX-index a tegnapi 7 %-hoz képest szerénynek mondható, mindössze 3 %-os csökkenést mutatott.

A pénzpiaci válság, amely a gazdaságra is kihat, és amit egyre inkább nyíltan gazdasági válságnak kezdenek nevezni, az államok vezetőit újabb intézkedésekre készteti. Kénytelenek felismerni, hogy a világválság az államoktól is összehangolt lépéseket követel. Összehangolt lépéseket sürgetett a Nemzetközi Valutaalap elnöke is. A hét végén több válságtanácskozásra kerül sor, összeülnek többek között az Európai Unió pénzügyi vezető is.

Hazai hír, hogy a kormány a bankoknál elhelyezett betétek biztosítási határát az eddigi 6 millióról 13 millió forintra emeli és eltörli a betétesek önrészét is. Az intézkedés jóváhagyása az Országgyűlés hétfői ülésén várható.

Lásd még

Források

Ha érdekel a téma, hadd ajánljuk figyelmedbe a Wikipédia kapcsolódó szócikkét Amerikai jelzáloghitel-válság címmel.