Ugrás a tartalomhoz

Ügynökbotrány Bulgáriában: a kormány tömegesen hívná vissza nagyköveteit

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!
Témabeli híreink:

{{{1}}}


Bulgária zászlaja
Bulgária zászlaja

Bulgária elhelyezkedése

Bulgária térképe

2010. december 19., vasárnap

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerdai bejelentése szerint vissza fogják hívni azokat a bolgár nagyköveteket és konzulokat, akik a rendszerváltás előtt a kommunista titkosszolgálat ügynökeiként dologztak. A nyilatkozat előzménye, hogy egy vizsgálóbizottsági jelentésből kedden kiderült, hogy a jelenleg szolgáló diplomaták mintegy fele korábban együttműködött az Állambiztonsági Hivatallal.[1]

Bojko Boriszov miniszterelnök
(fotó: Vladimir Petkov)

– Képzeljük csak el ezeket az egykori ügynököket a nyugat-európai országokban. Régen ezek voltak az ideológiai ellenségek, akik ellen az ügynökök dolgoztak, ma pedig ugyanezek az emberek képviselik országunkat ott. – emelte ki Boriszov.

Az úgynevezett Aktavizsgáló Bizottság[2] keddi jelentésében 218 személyről állapította meg, hogy korábban dolgozott a hivatalnak: vannak köztük nagykövetek, konzulok és küldöttségi vezetők is. A rendszerváltás óta eltelt 21 évben 462-en töltöttek be ilyen tisztségeket, vagyis a diplomaták 47%-a érintett az ügyben. A 218-ból ugyanakkor 26-an már meghaltak időközben, így nevük a bolgár törvények értelmében nem hozható nyilvánosságra. A többi 192 közül ugyanakkor több mint 40 még ma is szolgálatot teljesít valahol: 13 uniós tagállamban, köztük Nagy-Britanniában, Németországban és Olaszországban, néhány balkáni államban és az ENSZ-ben is dolgoznak érintettek.

Nikolaj Mladenov külügyminiszter a számok láttán megdöbbenésének adott hangot; különösen pedig az aggasztja, hogy az utóbbi években az egykori ügynökök száma még tovább is nőtt a diplomaták között, nem hogy csökkent volna:

– Ez teljességgel elfogadhatatlan, hiszen Bulgária az EU és a NATO tagja, és ez a helyzet aláássa a belénk vetett bizalmat.

Mladenov megjegyezte továbbá, hogy a kormány új törvénytervezetet visz majd az országgyűlés elé következő év elején a diplomaták kijelöléséről, és ebben meg kívánják tiltani azt, hogy a kommunista kormányzattal korábban együttműködők pozícióhoz juthassanak. Kiemelte azt is, hogy a kormány már felkérte Georgi Parvanov köztársasági elnököt arra, hogy hívjon vissza minden érintett diplomatát tisztségéből.

Bulgáriában a külügyminiszter állít jelölteket a nagyköveti tisztségekre, de a tényleges kijelölés, mint ahogy a visszahívás is, a köztársasági elnök hatáskörébe tartozik. Paranov – akinek a második ötéves ciklusa jövőre ér véget – viszont elutasítja a tömeges visszahívást mondván, hogy az EU- és NATO-csatlakozás részben ezen diplomaták érdeme is, és egyébként sem híve a „politikai tisztogatásnak”. Hozzátette ugyanakkor, hogy felülvizsgálat céljából kész áttekinteni a kiküldöttek aktáit.

Mladenov időközben csütörtökön interjút adott a Nova televíziós csatornának, amelyben kifejtette, hogy a kormány a jövőben nem fogja megengedni, hogy volt ügynökök képviseljék az országot külföldön.

Lábjegyzet

  1. Bolgár nevén: държавна сигурност.
  2. Bolgárul: комисия по досиетата.

Forrás