20,7 százalékkal nőtt a termelés Kínában

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!
Wen Jiabao kínai miniszterelnök

2010. március 13., szombat

Nagy mértékben 20,7 százalékkal emelkedett a 2010-es év január, február hónapjában az ipari termelés.

A Bloomberg gazdasági elemző 2,5 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számoltak, ami végül 2,7 százalék lett. Az élelmiszer ára növekedett leginkább, 6,2 százalékkal, ez befolyásolta a piacot negatívan. A termelési árak 5,4 %-kal emelkedtek a várt 5 százalék helyett.

Wen Jiabao kínai miniszterelnök szerint várhatóan 3 százalékos lesz az éves infláció. A Barclays Capital 3,5 %-ot tart valószínűnek. A gazdaság mostani termelésbővülése azért olyan kiemelkedő, mert az utóbbi 5 évben nem nőtt olyan ütemben, mint most. A kínai gazdaság 20,7 százalékos termelésbővülést produkált 2010 első két hónapjában.

A bázis hatására hivatkozott a kínai statisztikai hivatal, állításuk szerint a gazdaság túlhevülésétől nem kell tartani. A nyugati világ Kína túlhevülését szajkózza több mint 8 éve, közben az egész világ Kínán élősködik.

Jing Ulrich, a J. P. Morgan elemzője 2010 nyarára teszi az infláció tetőzését. Dariusz Kowalozyk, a SJS Markets Ltd. elemzője azt állítja előfordulhat, hogy a kínai jegybank kamatot emel márciusban. A Goldman Sachs hongkongi munkatársai gazdaságpolitikai szigorításokra számítanak.

Kína saját fejlősésére összpontosít, nem foglalkozik különösképpen az elöregedő társadalmak, országok - Japán, Európa, Amerika - politikai játszmáival. Irán ellen mozgósítanák a kínai potenciát. Az Amerikai Egyesült Államok az arab országokon keresztül szeretne nyomást gyakorolni Iránra. A francia külügyminiszter Genfben tárgyalt az ENSZ BT. elképzelhető szankcióiról. Robert Gates az arabok olajával szeretne eredményt elérni. Dubajnak 14 milliárd dolláros kereskedelmi kapcsolatot ápol Iránnal. A kínai támogatás ellen szól, hogy nem ajánlották fel a kínaiaknak, hogy pótolnák a kieső olajmennyiséget. Szaúd al-Fejszal nem tett igéretet, mégis kínai fellépést vár az ENSZ, nonszensz.

Források

  • Sitkei Levente: [Pekinget győzködi Washington Pekinget győzködi Washington]. Magyar Nemzet, 2010. március 13.