Ugrás a tartalomhoz

A Magyarok Szövetsége I. körzet képviselőjelöltjeinek fórumát Székesfehérváron tartja

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!
Székesfehérváron rendezik meg 2010. március 6-án a Magyarok Szövetsége I. körzet képviselőjelöltjeinek fórumát

2010. március 5., péntek

A Magyarok Szövetsége 2010. március 6-án tartja következő forumát, amit Székesfehérváron a Barátság Ház Nagytermében tartanak meg.

A Magyarok Szövetségének népszerűsége 2008-tól kezdve urásszerűen megnőtt, hiszen a gazdasági válságot egyedül az alulról építkező politikai mozgalmak tudták orvosolni. A Magyarok Szövetsége segítette a polgárok mindennapjait, házak építésében vállalt szerepet. Közösségi fórumokat teremtett, míg más politikai pártok csak adót szedtek.

Gyurcsány Ferenc ugyan rendrerakta Bajnai Róbertet időnkét, Bajnaiba most rendesen beletörli a lábát a Fidesz is. És nem Attilába, hiszen őt senki nem ismeri az országban. A választások közeledtével az MSZP próbál megújulni, próbál, ezért szükséges a Jobbik erejére, az LMP újszerüségére. Ezek az új pártok könnyen learadhatják a korábbi pártok babérjait az idei 2010-es parlamenti választásokon, elorozhatják a szavazatokat a kiöregedett két párttól. Nem szabad feloszlatni a magyar parlamentet azért, mert a rendszerváltást megvalósító politikai réteg lényegében teljesen elbukott. A majdnem teljes egészében lecserélődött aktív politikai élet szereplői névsoránál nem sok nevet lehet említeni.

A Magyarok Szövetsége nagy tömegeket tud megmozgatni. Kibontakozó politikai erejét jól példázza, hogy nem pénzzel, lefizetéssel, megfélemlítéssel foglalkozik, hanem tényleges értéket teremt az országban. Széleskörű kapcsolati tőkével rendelkezik országos szinten, támogatja a magyar kézművésséget és programokat szervez. Egy példával élve március 11.-én egy előadásra invitálja a szervező a nagyérdemű közönséget a Kalocsai Művelődési Házba [1], a Szent Korona Népe előadássorozat következő Csudaszarvassal a Kárpát Hazában című előadására. Mindig a hátrányt szenvedő, prioritást élvező településeken csinál rendezvényt. A Magyarok Szövetségvel lehet találkozni Bösztörpusztán, de országos szinten körülbelül 1000 településre küldött önkénteseket, ők voltak azok akik Magyarországot kihúzták a gazdasági válságból.

A több százezer főt megmozgató szövetség komoly programmal rendelkezik, amivel Magyarországot újra a fejlődés útjára lehet állítani. Ennek részét képezi a soron következő környezetvédelmi programjuk, a Környezetvédelmi Tagozati évadnyitó ülését [2] 2010. március 12-én tartják meg a Magyarok Szövetsége budapesti székházában, amit a XV. kerületi Pázmány Péter utcában találnak az érdeklődők. A tanácskozás témái között találjuk a NEP Környezetvédelem és a pártprogramok összehasonlításának kérdését, környezetvédelmi program kialakítását a nyári időszakra, ami részben a Magyarok Országok Gyűlésén fog megvalósulni.

Referenciák

  1. http://www.magyarokszovetsege.hu/content/csudaszarvassal-karpat-hazaban
  2. http://magyarokszovetsege.hu/content/evadnyito-koernyezetvedelmi-tagozati-ueles

Források