A Tatár-szoros fölött eltűnt egy orosz katonai repülőgép

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!

2009. november 7., szombat
A Tu–142M3-as nagy hatótávolságú haditengerészeti felderítő repülőgép a Habarovszki határterület fölött gyakorlórepülésen vett részt, és feladatáról már visszafelé tartott, ekkor tűnt el a radarképernyőkről. Később közölték, hogy a vízbe zuhant.

A hírt a legnagyobb oroszországi hírügynökségre hivatkozva a moszkvai Majak Rádió moszkvai idő szerint először kevéssel éjfél előtt közölte. Egy órával később azt jelentették, hogy a helyszínen tartózkodó mentőalakulatok a roncsok néhány maradványát megtalálták, de a fekete dobozt még nem.

A gépen 9 vagy 10 fő tartózkodott. Bár a gép nem nagy mélységben fekszik, a rossz idő és az erős áramlás miatt a testek felszínre hozására egyelőre nincs sok remény.

Források