Bokros Lajos visszalépne

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

2010. február 18., csütörtök

Bokros Lajos levélben kifogásolta az MDF működési zavarait.

A Magyar Demokrata Fórum könnyen miniszterelnök-jelölt nélkül maradhat, ha a pártvezetés nem tud úrrá lenni a szervezet tagságát tizedelő elégedetlenségi hullámon. Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje a a párt vezetői számára írt elektronikus levelében visszalépését helyezte kilátásba, ha a következő időszakban nem csitulnak el az MDF háza tájáról érkező harci zajok. Bokros Levelében kifogásolta, hogy az SZDSZ-szel folytatott tárgyalások látványos zűrzavarba torkollottak, a párt tagjai pedig tömegesen adnak hangot tiltakozásuknak, nem egy esetben kilépésekkel.

Az MDF felső vezetése Bokros levele nyomán szigorú szabályokat hirdetett meg tagság számára a kampányidőszakba. A Fidesz mintájára megtiltották a magánvélemények közzétételét és kizárást helyezett kilátásba a renitenskedő párttagság számára.

Az ügy látszólagos mellékszála Bokros levelének nyilvánosságra kerülésének mikéntje. A nem a nyilvánosság számára íródott levél nyilvánosságra kerülése miatt Bokros Lajos feljelentést kíván tenni a rendőrségen. Dávid Ibolya pártelnök szerint a levél tartalmához az MDF levelezési rendszerének feltörésével jutottak hozzá az azt kiszivárogtatók. Egy másik párt informatikai rendszerébe történő behatolás nem ismeretlen a magyar választások történetében: 2006-ban a Fidesz aktivistái egy tisztázatlan körülmények között megszerzett jelszóval léptek be az MSZP rendszerébe és több ott talált, félresikerült kampányanyagot is publikáltak.

Források