Elhunyt Ron Silver
{{{1}}}
2009. március 15., vasárnap
62 éves korában meghalt Ron Silver amerikai színész.
Ma, hatvankét éves korában New York Cityben elhunyt Ron Silver, amerikai színész, a Kék acél, az Időzsaru, az Ali és Az elnök emberei című filmsorozatok sztárja. A halál okát nyelőcsőrák okozta. Az elnök emberei filmben szereplése miatt Emmy-díjra jelölték. Egyik színpadi munkájáért Tony-díjjal jutalmazták. Halálát a sajtóval Robin Bronk közölte az általa támogatott alapítvány vezetője.
A világhírű színművész ugyancsak New York Cityben született, és ott nőtt fel. A St. John University-n tanult kínai történelmet, ahol diplomát szerzett a tantárgyból. Színészetet az Actors Studio-nál tanult. Több apróbb televíziós szereplés után a nagyvásznon először 1976-ban szerepelt a Tunnel Vision című vígjátékban Chevy Chase és John Candy szerepében.
Később is volt karakterszínész, olyan híres filmekben, mint amilyen az És megszólal Garbo, az Ellenségek - Szerelmi történet, A szerencse forgandó, a Kék acél, a Gyújtóhatás, az Időzsaru vagy az Ali. Magyarország legutóbb Sidney Lumet rendezésében a Védd magad! című tárgyalótermi drámában tekinthette meg Vin Diesel mellett.
Silver színművészeti pályája mellett aktivista politikai pályán is küzdött a szólásszabadságért a Creative Coalition nevű szervezet alapításában. 2001. szerptember 11-ig liberális párti volt, egészen a terrortámadásokig. Ezek után Bush volt amerikai elnök barátjává vált átállva a republikánus pártra. 2008-ban a nemzeti rádióban már saját politikai vitaműsora volt.
Nyelőcsőrákban már két éve szenved, a Creative Coalition egyik munkatársa nyilatkozata szerint álmában, békében, családja körében hunyt el. Volt felesége fia és lánya gyászolja.
Források
- Meghalt Ron Silver (magyar nyelven). Kultúra.hu, 2009. március 17.
- Meghalt az elnök embere (magyar nyelven). Blikk.hu, 2009. március 17.
- Meghalt az Időzsaru sztárja (magyar nyelven). KultúrPart, 2009. március 16.