Kínában betiltották a Windows XP-t

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!

2009. november 19., csütörtök

Egy pekingi középfokú bíróság megtiltotta a Windows XP és a Microsoft korábbi operációs rendszereinek forgalmazását az országban. A döntés nem jogerős, de a szoftvergyártó addig is felfüggeszette a forgalmazást.

A bíróság Pekingben azért mondta ki a népszerű operációs rendszer forgalmazásának tilalmát, mert véleménye szerint a Microsoft nem a szerződésnek megfelelően használta a helyi Zhongyi Electronics vállalat fejlesztéseit és kínai betűtípusait. Az ügy egészen a Windows 95-ig, vagyis az első úgynevezett modern Windows-ig nyúlik vissza. Ebben és szinte az összes későbbi változatban, így a Windows 98-ban, 2000-ben és végül az XP-ben is felhasználták a Zhongyi Electronics szellemi tulajdonát képező fejlesztéseket. A bíróság szerint az új operációs rendszert, a Windows 7-et, és elődjét, a Vistát nem érinti az ügy, ezekben már nem szerepelnek a kérdéses kódok.

A két és fél évvel ezelőtt indult perben tegnap, éppen Barack Obama amerikai elnök kínai látogatása idején hirdettek ítéletet. Ismeretes, hogy korábban éppen az Egyesült Államok szólította fel Kínát a szellemi tulajdoni jogok fokozottabb védelmére.

A Microsoft közleményben jelentette be, hogy tiszteletben tartja a szellemi tulajdoni jogokat, és hogy a határozat ellen fellebbezni fog. Addig is, amíg a fellebbviteli bírósághoz jut az ügy, a Microsoft elrendelte hosszú évek óta legnépszerűbb operációs rendszere forgalmazásának felfüggesztését Kína egész területén (a korábbi operációs rendszereket eddig sem forgalmazták).

Kérdéses volt még egy Zhemga nevű termék sorsa, mely szintén a Zhongyi Electronics tulajdona, ám a bíróság szerint nem áll meg az a vád, hogy ezért a rendszerért nem, vagy nem a meghatározott módon kaptak volna fizetséget.

Források