Módosult a KRESZ

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!

2010. január 1., péntek
Ma lépett életbe az új KRESZ: a közúti közlekedés szabályai több mint 60 ponton módosulnak. A szabályok nagyobb biztonságot adnak a gyalogosoknak és lazítják a kerékpárosokra vonatkozó jobbra tartási kötelezettséget is. Megjelent a környezetvédelmi övezet/zóna tábla.

A mától érvényes közlekedési rendszabályok szerint az autósok csak olyan tempóban közelíthetik meg a gyalogátkelőket, hogy még előtte képesek legyenek megállni, de indokolt esetben jelzőtábla kihelyezésével is korlátozható a megközelítési sebesség - olvasható a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium közleményében. Az új előírások a tömegközlekedési eszközökről leszálló utasokat is hangsúlyosabban védik. A rendelet a kötelező fokozott figyelmet a villamosmegállók mellett más, menetrend szerint közlekedő járművek és az iskolabusz megállóhelyeire is kiterjeszti.

Szigorúbb előírások érvényesek januártól a burkolati jellel kettéválasztott gyalog- és kerékpárúton közlekedőkre is. A gyalogosok és a kerékpárosok csak az út számukra kijelölt részén közlekedhetnek, a kerékpárosok legnagyobb sebessége pedig 20 kilométer/óra lehet a máshol érvényes 30-50 helyett. Az új KRESZ kimondja azt is: egyik fél sem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti a másik forgalmát.

Az új szabályok már lehetőséget adnak arra is, hogy a korlátozott forgalmú övezetet jelző táblát a lakott terület kezdetét jelző táblával együtt használják, így a teljes lakott területen megvalósítható a forgalomcsillapítás - közölte a szaktárca.

A kerékpárosokra nézve is számos ponton változik a KRESZ januártól. A minisztérium közleménye szerint a módosítás feloldja a kerékpárosok szoros jobbra tartási kötelezettségét, már nem kötelező közvetlenül az útpadka mellett haladniuk. Hozzátették ugyanakkor, hogy a kerékpárosok ennek ellenére sem mehetnek az úttest közepén, az általános jobbra tartási kötelezettség rájuk is érvényes. Jövő év elejétől a kerékpárosok már akkor is behajthatnak az egyirányú utcába ellenkező irányból, ha nincs kijelölve kerékpársáv, de táblával jelezni kell a behajtás lehetőségét. A KHEM ugyanakkor hozzátette, hogy azoknál a kereszteződéseknél, ahol az egyirányú utcából ellenkező irányból kerékpáros közlekedhet, a közútkezelő köteles egy erre figyelmeztető táblát kihelyezni.

További könnyítést jelent a kerékpárosoknak, hogy januártól az álló autók mellett előresorolhatnak, például a piros lámpánál. Ezzel a minisztérium szerint megakadályozható, hogy a lassabban induló kerékpárosok beragadjanak a gyorsabban induló járművek közé. Hozzátették: a motorkerékpárok és a segédmotoros kerékpárok nemcsak a járművek mellett, hanem közöttük is előre sorolhatnak.

Kitértek arra is, hogy a motorosok számára is könnyebb lesz a közlekedés, mert az új KRESZ már engedélyezi számukra a három- vagy többsávos utakon az összes sáv használatát, így a motorosok a buszsávot is használhatják. A kormány november végén fogadta el a KRESZ módosítását, 2010. január elsejétől több mint hatvan ponton változnak a közúti közlekedés szabályai.

Források