Ugrás a tartalomhoz

Megkezdődtek a XXIX. nyári olimpiai játékok

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!

2008. augusztus 8., péntek

Fájl:LogoBeijing2008.jpg
A pekingi olimpia logója

Pekingben ma megkezdődött a XXIX. nyári olimpia. A világ legrangosabb sporteseményét Hu Csin-tao kínai államfő nyitotta meg. A megnyitó ünnepséget a világ televíziói, köztük a Magyar Televízió helyszíni közvetítésének segítségével becslések szerint mintegy 4 milliárd néző követhette nyomon.

A kínai fővárosban helyi idő szerint este nyolc órakor, magyar idő szerint délután két órakor kezdetét vette a különleges megnyitó ünnepség. A Madárfészeknek nevezett olimpiai stadionban a színes gálaműsort 91 ezer néző csodálhatta meg. Kínai és külföldi államférfiak mellett a nézők között foglalt helyet többek között Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetője és a most nyolcvannyolc éves Juan Antonio Samaranch, a NOB örökös tiszteletbeli elnöke is.

A nagy tömegeket mozgató, gondosan kidolgozott, látványos jelenetek a több ezer éves kínai kultúra néhány nagyszerű örökségét, mint a papír és a nyomtatás feltalálását, a selyemút kialakítását elevenítették fel. A színpompás ünnepség a hagyománynak megfelelően a részt vevő nemzetek sportolóinak bevonulásával folytatódott. Sportolóink élén a magyar zászlóval kezében Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakos haladt. Miután megérkezett a stadionba az olimpiai láng, a megnyitó ünnepség parádés tűzijátékkal fejeződött be.

Források

Ha érdekel a téma, hadd ajánljuk figyelmedbe a Wikipédia kapcsolódó szócikkét Pekingi olimpia címmel.