Több mint 600 gyanúsított – az FBI felszámolja a gyermekprostitúciót

A szabad hírforrás, melyet bárki szerkeszthet!
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

2008. október 29., szerda

Több mint 600 gyanúsítottat vett őrizetbe a szövetségi nyomozó iroda (FBI), a gyermek prostitúció felszámolására irányuló, több szervezet együttműködésével létrejött nagyszabású akció során.

Egy FBI ügynök elvezeti az akció egyik nagykorú gyanusítottját

Az akció az Amerikai Egyesült Államok teljes területén folytatódott le, 29 államban jártak a szövetségi ügynökök. Ennek eredményeképpen 12 nagy, gyermek prostitúcióval foglalkozó bűnszövetkezetet fedeztek fel és semmisítettek meg. 47 kiskorút mentettek meg a prostitúciótól, köztük egy fiút, mindannyian 13-17 évesek.

Az "Operation Cross Country II" elnevezésű akciósorozat végállomása a mostani bejelentés volt. Az szövetségi nyomozó iroda igazgató-helyettese, John Pistole elmondta, hogy a mostani tetteket az ezév júniusában történt hasonló akciók tették lehetővé. A mostani célpontok főleg kamion megállóhelyek, telefonos hostess szolgáltatók, weboldalak és kaszinók voltak. Ezeken a helyeken találhatóak ugyanis, az FBI szerint, a gyermek prostitúció központjai.

Az eljárások során összesen 642 embert fogtak el, közöttük 73 "kerítőt" és 518 felnőtt prostituáltat.

A tavalyi évben az akció előzménye, az "Operation Cross Country" során 350 személyt vettek őrizetbe és 21 gyermeket mentettek meg az "utcai munkától".

Források